Crysis 1
BEVEZETŐ:
A Crysis egy sci-fi belső nézetű számítógépes lövöldözős játék a Crytek fejlesztőcsapattól. 2007. november 16-án jelent meg, egy próbaváltozatot már korábban, 2007. október 26-án közzétettek.A játékban Jake Dunn („Nomád"), az Amerikai Különleges Alakulat (Delta Force) tagjaként teljesítünk megbízást a Dél-Kínai tengeren, amikor a dolgok egészen rosszra fordulnak. Az ellenfelek észak-koreai katonák, majd veszélyes idegen lények.A Crysis egyike az első játékoknak, melyek a - csak a Windows Vistán elérhető - DirectX 10-et is támogatják. Noha a játék futtatható Windows XP-n is DX9 módban, számos grafikai újdonság hiányzik így: továbbfejlesztett shader technológia, árnyék effektek, valósidejű lágy árnyékolás, volumetrikus felhőzet.
TÖRTÉNET:
Az USA és Észak-Korea között egyre jobban nő a feszültség, amely a Dél-Kínai-tengeren kristályosodik ki igazán. A problémát egy amerikai archeológusok által felfedezett rejtélyes objektum okozza, mely az egyik ottani szigeten található. Észak-Korea rögtön elfoglalja és lezárja a területet, az Egyesült Államok pedig egy elit egységet küld, hogy kihozzák a tudósokat, és megtudják, miért kell annyira a koreaiaknak a tárgy. A két nép közötti ütközet alatt az objektum működésbe lép, és minden jel arra mutat, hogy az idegen eredetű tárgy a Föld leigázásában játszik kulcsszerepet. A sziget emberi túlélői összefognak, így megkezdődik a háború a csonttá fagyott trópusi szigeten a földönkívüliekkel, mely háború kimenetelétől akár a Föld sorsa is függhet.A két ellenséges ország továbbra is egymás ellen harcol, miközben az idegenek mindent és mindenkit megtámadnak. Gyorsan halványul a remény, miközben a játékosnak titkos egységet kell a buja trópusi őserdő szívébe vezetnie, hogy aztán keresztülhaladva az idegen objektum belsejében (súlytalanságban), vad, fagyott tájakon küzdve eljusson a végső, anyahajón vívott csatáig, ahol eldőlhet a Föld sorsa.
NANORUHA (röviden):
A „NanoSuit", a Crysis egyik legnagyobb újdonsága. Ez egy kitalált high-tech nanoruházat, mely nanorobotok segítségével ad különleges képességeket a katonáknak a játékban, valamint gyógyít - ami kiváltja az elsősegély csomagokat a játékmenetből. A ruha mása az emberi izomzatnak ennek megfelelően ugyanúgy mozog a bizonyos módokban. A ruha négy alaptulajdonsága, melyek között a pillanat törtrésze alatt váltogathatunk: erő, gyorsaság, láthatatlanság, páncélzat - ezek egyéni taktikákra adnak lehetőséget, és akár életet menthetnek egy-egy éles szituációban.A ruhának két tényezője van: az energia és az életerő. Minden mód valahogyan fogyasztja az energiát, ami később újratöltődik. Az "alapértelmezett" mód a Páncélzat, mert minden mód, ha elfogy az energia, ebbe a módba kapcsol vissza automatikusan.100 életerőpont és ugyanennyi energiapont van. Életerő úgy fogyhat, ha a játékost sebzik (lövések, robbanások, esések, ütések) és úgy töltődhet, ha nem éri sebzés. Az életerő szintől függően töltődik másodpercenként. Az energia is magától visszatöltődik. Ez azonban úgy fogy, ha a négy mód valamelyikét használjuk Erő (Maximális erő): A játékos rövid ideig hatalmas erővel rendelkezik. A NanoSuit az ember izmainak megfelelően mozog, de nagyobb erővel. A játékos képes falakat áttörni, háztetőkre ugrani, tárgyakat felemelni és dobálni, ellenfeleket egymásnak hajítani. A puszta kézzel szétvert fák maradványait (rönköket) felkaphatjuk és fegyverként használhatjuk.
CSALÓKÓDOK:
Nyisd meg a telepítési könyvtárban a nehézségnek megfelelő configurációs fájlt a jegyzettömbbel (notepad). Például ha easy módban játszol, akkor ezt:<br />../Crysis/Game/Config/diff_easy.cfg
Ebben az alábbi dolgokat írhatod át:
g_suitCloakEnergyDrainAdjuster = Nem vesztesz energiát
g_playerSuitHealthRegenDelay = 0
Regenerálódás előtti várakozási g_suitRecoilEnergyCost = 0
Nem kerül semmibe az energia
g_suitSpeedMult = 2.85
Gyorsabb futás
g_suitArmorHealthValue = 900.0
Erősebb páncélzat
g_playerSuitArmorModeHealthRegenTime = 0
Azonnali egészség helyreállítás
g_playerSuitArmorModeHealthRegenTimeMoving = 0
Azonnali egészség helyreállítás mozgás közben
g_playerSuitHealthRegenTime = 0
Regenerálódási idő
g_playerSuitHealthRegenTimeMoving = 0
Regenerálódási idő mozgás közben
idő
g_playerSuitEnergyRechargeTimeArmor = 0
Instant energia
g_playerSuitEnergyRechargeTimeArmorMoving = 0
Instant energia mozgás közben
g_playerSuitEnergyRechargeTime = 0
Energia regenerálódási idő
g_playerSuitEnergyRechargeDelay = 0
Energia regenerálódásra nem kell várni
g_playerHealthValue = 900.0
Több energia
g_difficultyLevel = 1
Nehézség 1-től 4-ig. 1=easy
g_godMode=1
Ez nincs benne a fájlban, de ha beleírod az alján, akkor nem fogsz meghalni soha.
i_unlimitedammo=1
Végtelen lőszer
ai_IgnorePlayer=1
Ellenfelek nem látnak meg.
i_noweaponlimit=1
Akármennyiféle fegyver lehet nálad.
VIDEÓK:
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
2. FTC
► ,,FRADI VOLT FRADI LESSZ"
ftc-ace.hupont.hu
3. Orosz Ferenc
► Magamról, hobbiról, barátaimról, nosztalgiáról, tárgyaimról...
ofk.hupont.hu
4. Keresőoptimalizálás Budapest, Webáruház készítés Budapest, Weboldalkészítés
► Keresőoptimalizálás, Online marketing, Egyedi fejlesztésű webáruház és weboldal készítése, arculattervezés
keresooptimalizalaspest.hupont.hu
► LOMTALANÍTÁS 06-20-9185-907 ZÖLDHULLADÉK SZÁLLÍTÁS I.II.III.IV.VIII.IX.X.XI.XII.XIII.XIV.XV.XVI.XVII.XVIII.XIX.XX.XXI.XXII.XXIII DABAS BIATORBÁGY BUDAKESZI DUNAKESZI GYÁL MAGLÓD NAGYKÁTA PILIS SZIGETHALOM TÁPIÓSZELE ÚJHARTYÁN ÜLLŐ
lomtalanit.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
7. Szélvédőjavítás Nyíregyháza Tesco parkoló 06 20 231 41 13
► Kőfelverődés,repedés gyors és szakszerű javítása 06 20 231 41 13
szelvedojavitonyiregyhaza.hupont.hu
8. Szitás László-Brünni begyes, Máltai és Indiai pávagalamb tenyésztő
► Üdvözlöm weboldalamon! Szitás László vagyok a V151.sz. kondorosi egyesület tagja immár 16 éve. Máltai, indaiai páva és brünni begyes galambok tenyésztésével foglalkozom. Remélem örömmel nézi majd oldalamat, kellemes időtőltést kívánok.
szitas-maltai.hupont.hu
► Szeretettel várjuk Önt is a Millennium Étteremben Mezőkövesden!
millennium.hupont.hu
10. Kreatív ötletre van szüksége? Érdemes ide betérni
► Ezen az oldalon a kreatív oldalamat mutatom be, és egyben ajándék tippekkel, kreatív ötletekkel is szolgálok nektek.
minden-ami-kreativ.hupont.hu
11. Csak egy mondat, minden egyes nap!
► Íme! Történetek, melyek naponta csak egy mondattal bővülnek! Valamint grátisz: Megmagyarázások(k)!
csak-egy-oldal.hupont.hu
► A siker fejben dől el. A valódi okok, gyökerek tudatosítása vezet egyedül tartós eredményre.
eletmod-debrecen.hupont.hu
► Készülj velem játékosan az iskolára!
ovi-isi.hupont.hu
14. A holland SCHAPENDOES Magyarországon
► Szépség, intelligencia, vidámság;ez jellemzi ezt a közepes méretű, hosszú szőrű pásztorkutyát.
schapendoes-hu.hupont.hu
15. GTA San Andreas
► Minden, amit tudni kell a GTA-ról! Kódok, módok, végigjátszás és egyebek! :)
gta-sandreas.hupont.hu
16. Kisműhely
► A kíváncsi ránéz valamire és azt kérdi: Miért? Az alkotó megálmodik valamit és azt mondja: Miért ne?
borzus.hupont.hu
17. Miley forever!:D
► Minden ami kell Mileyről!:)(:
ilovemileycyrus.hupont.hu
► Üdvözöllek a furcsa jelenségek oldalán!
jelensegek.hupont.hu
19. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
kemenyekbeleles.hupont.hu
20. Why not?
► Üdv a blogomon! :3 Remélem tetszeni fog a kis kreálmányom :$ Nyugodtan oszd meg másokkal is ha tetszik :)
tini-love.hupont.hu
21. A szív dallama
► "Könnyebb az élet, ha dalolhatsz róla."
kitalalt-tortenet.hupont.hu
► Gyógyulj a természet erejével! Minden betegségre van gyógyír! Őseink tudták, hogy kell. Az ősi tudás van minden kezelésemben.
humanterapia.hupont.hu
► Nincs tökéletes virág, mert minden virág tökéletes.
margaretavirag.hupont.hu
24. Web pillango
► Elrepit az olvasas vilagaba
pillangoevi.hupont.hu
► LOMTALANÍTÁS 06-20-9185-907 AZONNAL KÖLTÖZTETÉS Budapest I.II.III.IV.VIII.IX.X.XI.XII.XIII.XIV.XV.XVI.XVII.XVIII.XIX.XX.XXI.XXII.XXIII.ÉRD GÖD KEREPES ŐRBOTTYÁN PILISCSABA RÁCKEVE SŰLYSÁP SZÁZHALOMBATTA SZIGETSZENTMIKLÓS TÖKÖL VÁC BÚTOR SZÁLLÍTÁS
lomtalanitasok.hupont.hu
26. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT
► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád
ahazanemeladomozgalom.hupont.hu
27. Ƹ̵̡Ӝ̵̨̄Ʒ *o* Tuti blog csajooknak *o* Ƹ̵̡Ӝ̵̨̄Ʒ
► NÉZZ KÖRÜL!!!,mert itt tuti találsz valamit ami neked is te€€ik!! *.*
hellokittyforewer.hupont.hu
► ... avagy a Magyar nemes kanári.
rollercanary.hupont.hu
29. Kinga turisztikai webportálja
► -
utazzvelemszjott.hupont.hu
30. WINALITE LOVE MOON ANIONOS TERMÉKCSALÁD
► VÉGRE MAGYARORSZÁGON IS KAPHATÓ a világ 50 országában már méltán népszerű termékcsalád: a Winalite Love Moon egyedülálló anionos intim betétei!
winaliteanionosbetet.hupont.hu
31. Kutyakiképzés háznál, Bentlakásos képzés! Kutyás bemutatók!
► Vizsgázott kutyakiképző vállalja kutyája képzését, engedelmességre nevelését, őrző- védő felkészítést az ön otthonában! Panzió megőrzés, vizsgára felkészítés akár a kutya mindennapos képzése panziónkban. Határidőre való kiképzés!
kutyakikepzesotthon.hupont.hu
32. Zavarja a penész és a kellemetlen szagok? +36209884170
► Egészségünk érdekében fontos figyelmet szentelni a gépi szellőztetésre ! A légnedvesség és a kellemetlen szagok ventilátoros elszívása létkérdés ! Komfortérzetünk és lakásunk állaga is veszélybe kerül légtechnika nélkül!
elszivo.hupont.hu
33. csakcsajosdolgok.hupont.hu
► Ez az oldal olyan dolgokról szól, ami egy csajt érdekelhet:) Jó szórakozást!!!
csakcsajosdolgok.hupont.hu
► ápolás és idős betegek gondozása
szentterezgondozohaz.hupont.hu
35. Képek, viccek és leírások az állatokról!
► Itt megnézheted az állatokról készült képeket és rövid leírásokat, állatos vicceket!
animalfun.hupont.hu
36. PRODAJNI CENTAR KOTAJSKIH ŽIČANIH OGRADA, OGRADA ZA DIVLJAČ
► ŽIČANA OGRADA JE NAJJEFTINIJA OGRADA NA SVETU. SVE ŠTO VAM JE POTREBNO MOŽETE PRONAĆI KOD NAS, OD A DO Ž. I ŠTA JE NAJVAŽNIJE: PO PROIZVOĐAČKIM CENAMA!
novaograda.hupont.hu
37. Lufijja megszületése, ki ma már 19 hónapos Mazsola bácsi:-)
► Mazsolánk, ki egy igazi hős, túl egy koponya műtéten! Trigonokefália
mazsi.hupont.hu
38. PACIKISOKOS
► Lótenyésztők lapja
foreverhorses.hupont.hu
► Munkáim Zsűrizett népi iparművészeti tárgyak, minőségi gyümölcsfából készülnek. Alkotásaim széles körben játékok, használati tárgyak, dísztárgyak, emlékoszlopok, emléktáblák, vallási tárgyak.
tothfaforgacs.hupont.hu
40. Újszentmargitai Hagyományőrző, Műemlékvédő és Településfejlesztő Alapítvány
► Őseidnek szent nevéhez,nemzetednek gyökeréhez, tesvér ne légy hűtlen soha
ujszentmargitaialapitvany.hupont.hu
► "Ügyfele elégedettsége a mi sikerünk!"
shopinform.hupont.hu
42. BABAGYŰJTEMÉNY
► Gazdag Katalin népviseleti és nemzetközi babagyűjteménye - Doll Collection
babagyujtemeny.hupont.hu
43. Brosch Zoltán egyéni vállalkozó honlapja
► Műanyag termesztőedények, konténerek, palántázók, fóliakonténerek, függesztékes kaspók, magvető tálcák, szaporító tálcák, szívató tálcák, tőzeg, perlit, ültető keverékek forgalmazása
muanyagtermesztoedeny.hupont.hu
44. Igényes borovi fenyő bútor olcsón! +36/70-329-4217
► A ház minden zugát otthonná varázsoljuk! Hálószoba nappali étkező gyerekbútor előszoba fal íróasztal polc nekünk nem okoz gondot!
borovifenyobutor.hupont.hu
45. Csajos oldi!
► :):):)
csajoos-oldi.hupont.hu
46. Váradi Krisztina - Gondolatok a teraszon
► A teljes és boldog élethez elengedhetetlenül szükséges az öröm, a hit és a pozitív gondolkodás. Ennek forrása Isten és eszköze a mi hitünk. Éljünk vidám szívvel és vidítsunk fel másokat is
feheryndigo.hupont.hu
47. No.1 Étterem és Gesztenye Vendégház, Lux Faház wellnessel a Mátrában
► Kiadó szobák,apartmanok,panzió,privát kuckó,kabin romantikus faház privát pezsgőfürdővel Parádfürdőn kilátó és vízesés közelében.Kirándulás lombos fák között erdős ,hegyvidéki környezetben.SZÉP kártyákat elfogadunk.Étterem a helyszínen.T:+36705149513
no-caffeevendeghaz.hupont.hu
► Minden lány egy kicsikét királylány, minden Fiú kicsit hős lovag. A Lány trónol Álomország trónján, a Fiú képzel kardot és lovat.♥
giiiirls.hupont.hu
49. Angyali menedék
► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek
archangelgabriel.hupont.hu
50. Fűri kerti kisgép és alkatrész bolt
► Fűnyírók, fűkaszák, permetezőgépek, szivattyúk, láncfűrészek és alkatrészek boltja. Címünk: 6500 Baja, Szegedi út 53. Egyéb elérhetőség a 79/424-429-es telefonszámon
furikertigep.hupont.hu
51. Csajok 4ever
► Szijasztok.Itt találhattok képeket,akkor idézeteket,meg mindenfélét.Köszi hogy erre néztél.:)
wwwtamioldala.hupont.hu
52. Androvics László: Tuning a teljes audio vertikumban!
► Főleg Audioval foglalkozom, de egyéb elektromos, elektronikai kütyüket is szívesen ápolgatok. Hangszóró gyártogatásról, tuningolásról és az ezt kiszolgáló teljes audio spektrum (mikrofon, erősítő, kábel, stb.) minőségjavításáról vagyok elhíresülve.
hangszoros.hupont.hu
53. KERMA FALVÉDŐK
► Ha fal, akkor falpanel! Ha falpanel, akkor KERMA! Modern falvédők a gyártótól!
falvedo.hupont.hu
54. TESTBESZÉD
► EGÉSZSÉG GYÓGYSZEREK NÉLKÜL
testbeszed.hupont.hu
55. SKODA alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon
► Gyári-, utángyártott autóalkatrészek SKODA CITIGO, FABIA, FAVORIT, FELICIA, OCTAVIA, RAPID, ROOMPSTER, SUPERB, YETI típusokhoz akciós áron!
skoda-alkatreszek.hupont.hu
56. :)DÓRI(:
► A szerelem a vágyakról és a szeretetról szól soha ne állj ellent neki:)
dory.hupont.hu
57. Loobelt MOTOR
► ---Használt robogók, Kis- és Nagymotorok; Új és használt alkatrészek; ------------------------------Kiegészítők; Motoros ruházat--------------------------------------------------4405 Nyíregyháza, Kállói út 105.------------------------06 30\2616 044
loobeltmotor.hupont.hu
58. Cserépkályha Csempék,Kandalló,Készitése,Építése,Gyártása
► Kandalló Cserépkályha Csempék Kézmüves Gyártása
cserepkalyhak.hupont.hu
59. ♥csajszikon♥
► ♥Ha kíváncsi vagy csajos dolgokra,akkor jó helyen jársz,de vannak benne sok rémisztő dolgok is!!!!!♥
kludyka-klau.hupont.hu
60. * TECIKE *
► Cseppek a Világ Csodáiból.
tecike.hupont.hu
61. Töri vázlatok
► Ha valaki hiányzik a töri óráról, vagy nem tudta leírni a vázlatot itt megtalálja...
tori-vazlat.hupont.hu
► Címeres,feliratos,bélyeges,monogrammos,antik téglát gyűjtök a múlt értékének megőrzése,rusztikus falfelületek,oszlopok készítésére saját és családom örömére.Kérem hívjon,ha van téglája:06302867086.E-mail:hausfrei@freemail.hu.Lenti mellől el is hoznám
nonstopszoba.hupont.hu
63. SMINK AMI RÓLAD SZÓL . . . sminktréning november 22.
► smink , sminktréning, 3d szempilla, szempillahosszabbítás, tű nélküli mezoterápia, kozmetikai kezelések
veronikasmink.hupont.hu
64. A BANKOK ÁLTAL VISSZAVETT SPANYOLORSZÁGI INGATLANOK AKÁR FÉL ÁRON!
► A Bankok által visszavett INGATLANOK!!!!Apartmanok,sorházak,villák,üzlethelyiségek,nagy választékban HIHETETLEN OLCSÓN!!!"Mi számitunk Önre,Ön számithat Ránk!!!
abankielvettspanyolhazak.hupont.hu
65. DÖRMI KERTÉSZET
► Kertészetünk dísznövények, zöldségpalánták, örökzöldek, gyógynövények, fűszernövények termesztésével, forgalmazásával foglalkozik.
dormikerteszet.hupont.hu
66. Vörösrózsa álmai Versek,gondolatok,természet
► Ez egy szerény,de szeretettel írt oldal
vorosrozsaalma.hupont.hu
► MEGBÍZHATÓ, EGYSZERŰ, ÁTLÁTHATÓ, INTELIGENS, RÁLÁTÓ, TÉNY- VALAMINT VALÓSÁG EGYENÉRTÉKŰ VALÓDI VÁLLALKOZÁSHOZ TÁRSULÁS AZ EREDETI DREAM UP! ALKALMAZÁS SEGÍTSÉGÉVEL!
inteligent-enterprises.hupont.hu
68. Supernatural
► Ez az oldal azoknak készült, akik ráharaptak az Odaátra. Nekem sikerült, ezért összegyüjtöttem erre az oldalra minden olyan információt, ami hiszem, hogy nem csak engem, hanem sok más embert is érdekel, és a jó hír: mindig frissítem.
odaatfans.hupont.hu
► "A mértékletességnek kétféle oka van: vagy szeretjük az egészségünket, vagy az, hogy nem bírunk sokat enni."
fozzunkvalamit.hupont.hu
► Szióka!:D Ez egy csajos oldal, szóval ha fiú vagy akkor tünés:PP Még új, de folyamatosan frissül ! :)
csodabogyoo.hupont.hu
71. Szélvédő javítás Budaörs Sport u. 3.
► Azonnali, garanciális, olcsó szélvédő javítás Budaörs Sport u. 3. Telefonszám: 06 30 602-6000 és 06 70 602-6000
szelvedojavitasbudaors.hupont.hu
72. CMI Hungary Számítógépek,Tanácsadás, On-line karbantartás, Szervíz
► Sok évtizedes tapasztalat, széleskörű tapasztalt háttérbázis az informatika minden területről. Jelszavunk: Nem vagy egyedül, ha kell ingyen is segítünk.
cmi-hungary.hupont.hu
73. Üdvözöllek az oldalomon remélem tetszik majd a Demi rajongóknak!
► A Demi rajongók sok mindent tudnak kedvencükről,én azért leírtam egy oldalra amit tudok Demiről !!!
demi-lovatovivilapja.hupont.hu
74. ♥♥●• •●• Csak tiniknek.! =P●• •●•♥♥
► Nézz körül !!;)
tinikweboldala.hupont.hu
75. fddcabccsdfgkhuóö94558zq2ö93468frgj jxhv9duitgrueut697956879485
► Gunics Gergő weboldala felnőtteknek
bevizelek.hupont.hu